Az ország legjobb fizikuspalántái vetélkedtek az ESZI-ben

Tizenötödik alkalommal rendezte meg az ESZI az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjét az elmúlt héten, amelyre csupán az ország legjobb fizikuspalántái nyertek részvételt. A fizikaverseny szülőatyja Marx György professzor volt, aki Szilárd Leó születésének 100. évfordulója tiszteletére indította el a versenysorozatot, amelynek elsősorban a nukleáris fizika népszerűsítése volt a célja. Az 1998 óta folyó vetélkedő rendezését közösen vállalta fel az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány és a döntő házigazdája, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégium.

Ahogy korábban megírtuk, az idei versenyen két korcsoportban 402 diák indult, akik közül a paksi döntőbe 30 versenyző ért be. A verseny során a résztvevőknek elméleti és gyakorlati, kísérleti feladatokkal is meg kellett bírkózniuk. A felsőbb évesek között Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium diákja végzett az élen, a fiatalabbak között pedig Horicsányi Attila diadalmaskodott, ő az egri Dobó István Gimnázium tanulója.

Az országos döntő 1-3. helyezettjei kategóriánként egyszeri ösztöndíjban részesültek, de a döntő részvevői közül senki sem tért haza üres kézzel, a jutalomkönyveket, a Fizika Szemle-előfizetéseket is kiérdemelték a résztvevők, hiszen a döntőbe való bejutás is óriási felkészültséget, különleges tudást igényelt.

A vetélkedő különlegessége, hogy a felkészítő tanárok is versenyeznek az elismerésért diákjaik által, számukra, a nukleáris oktatás területén végzett kimagasló teljesítményért „Szilárd Leó Tanári Delfin-díj” az elismerés, amely Farkas Pál szekszárdi szobrászművész alkotása. A legeredményesebb felkészítő tanárnak ezúttal Bülgözdi László, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium pedagógusa vihette haza.

Az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyen legjobb eredményt, legnagyobb összpontszámot elérő iskola pedig birtokba vehette a Marx György Vándordíj különleges bronzszobrát, amelyet harmadízben nyert el a pécsi Leőwey gimnázium. A háromnapos rendezvény keretében a résztvevők látogatást tettek a Paksi Atomerőműben, megismerkedtek az Atomenergetikai Múzeummal és a Karbantartó és Gyakorló Központtal is.

Paksi Hírnökben megjelent cikk: paksihirnok.hu/2012/04/23/az-orszag-legjobb-fizikuspalantai-vetelkedtek-az-eszi-ben/